Összeomlik az egész világ. Befejezem a blogot, nyilván senki nem olvassa, aki miatt létrehoztam, annak írni bármit meg már teljesen felesleges. Utálom ezt az egészet.. és fel nem foghatja senki, mert az ilyet csak az érti meg, aki meg akarja érteni. Én meg nem próbálom tovább senkivel megértetni.
Final hour.
Nagyon rákattantam egypár filmzenére, valamint klasszikusra, és újra meg újra arra kell rájönnöm, hogy vannak emberek, akik hatalmasat alkotnak: Hans Zimmer, Beethoven, Chester Bennington, John Cooper, és még sorolhatnám.. csak csodálni tudom őket :) Az Eredet filmzenéje az egyik kedvencem, méghozzá ez a szám. Az a lendület, ami árad belőle, egyszerűen lehengerlő. Amúgy is elég szentimentális alkat vagyok, ezért nagyon sokat tud dobni a hangulatomon 1-1 inspiratív mű, amely segít közelebb hozni magamhoz azt az alkotási, kitörési vágyat, amit a zeneszerző érzett magában, amikor megírta a művet. 
Mostanság rengeteg mindent tervezek: fotózások, gyüliben indul egy projekt, hogy anyagokat adjunk le a városi tévében, ebben is sok feladat lesz, no meg mellette a suli, megyünk a Deltába versenyezni, meg még számtalan dolog.. ja és újra el akarom kezdeni aktívan a blogolást :) Bár nem tudom, mennyire aktívan, mert lassacskán elkészül majd a weboldalam, ahova majd a képeket, a blogot meg egypár egyéb dolgot tervezek feltenni.
Mindezek mellett jó néha megállni, és elgondolkozni mindazon, ami mostanság történik velem, a világgal. Nemrég nagyon megfogott egy Ady-vers, és bár a költő személye nem kifejezetten szimpatikus, ez a verse után eldöntöttem, hogy az ellenérzéseimet félredobva több versét fogom elolvasni.
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Abban a végtelenül elrontott életében is végig megvolt az a fajta vágyódás, amely minden embert nyomon követ, és ha nem tudja betölteni az életében az űrt, folyton kísérti. Facebook-kommentekben beszélgettem egyik - nem túl közelről ismert - ismerősömmel arról, hogy vajon miért van az, hogy az emberek olyan könnyen ítélnek meg másokat: jó - rossz; kedves - bunkó; ügyes - béna; tehetséges - tehetségtelen. Ezen - és még sok másik - skatulyák folyton készen állnak arra, hogy embereket pakoljunk bele, netalántán saját magunkat, olyan mélyre, hogy onnan csak hosszú kutakodás segítségével tudjuk kiszedni azt a valóságot, amelyik valójában létezik. Ilyenkor jön jól egy igazi barát.. :)
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Mivel múltkor elveszett a bejegyzésem valamilyen hiba folytán, ezért most írom újra, ezzel kívánva mindenkinek boldog új évet :)
Év elején olvastam egy szakaszt Jeremiás könyvéből, a 32. fejezetből, mikor Jeremiás földet vásárol Isten parancsára, miközben egy börtönben ül, egy körbekerített városban, ami pusztulásra van ítélve. Az idei évemnek ez lett az alapja. Mikor Jeremiás megvette a földet, mindenki látta, hiszen ő egy fontos személy volt: voltak, akik bolondnak nézték, voltak akik nem értették, de az biztos, hogy hatással volt az emberekre. Nekünk is az a feladatunk, hogy idén belekezdjünk ezernyi olyan dologba, ami hatással van az emberekre (lehetőleg pozitívan :P), mert másképp az egész üzenet, amit hirdetünk, kudarcra van ítélve.
Szombaton megkaptam azt a cetlit, amire tavaly ilyenkor írtam a 2010-el kapcsolatos terveimet, és nagyon örültem, mikor megláttam: nagy része sikerült. Idénre ezért még több mindent írtam fel, hogy jövőre megint örülhessek (feltéve, hogy lesz még jövőre). Mindamellett, hogy az életemben most van pár olyan dolog, ami miatt aggódok, mégis leggyakrabban egy olyan jó érzés tölt el. Egy olyan érzés, hogy reménnyel tekinthetek a holnapra, a holnaputánra, a jövőre.
Kezdj neki Te is úgy az évnek, hogy tervezel és végre is hajtod, mert ez a te célod is. Jöhet szembe bármi, tudd, hogy merre tartasz, és akkor nem érhet meglepetés. :) Mostmár igyekszem gyakrabban írni.
P
Hát túl vagyunk ezen is - gondolok itt a karácsony előtti utolsó hétvégére. Vegyes érzelmek, mert valóban szép volt, ugyanakkor van egypár dolog, ami egyszerűen csak nem fér a fejembe. Ezek a dolgok érthetetlenül állnak a többi ember előtt is, és valahogy nem értik meg, hogy mennyi fejtörést okoznak nekem. Ezért inkább befogom a szám. Egyre inkább kezdem megszokni saját problémáim megoldásának eme módját, ugyanis az emberek nagy része (leggyakrabban engem is beleértve) nem tud és nem is akar a másik problémájával foglalkozni. Ami fontos számára: az én, az én, ja és az én. Miért is lenne másképp? Hiszen mindenki így csinálja, és amilyen hibát mindenki elkövet, az már nem is hiba. Sőt, egyenesen elfogadott lesz, hiszen a tömeg hangja mindig a valóságot tükrözi. Alapvetően nem is lenne ezzel baj, mert az ember ilyen: önző, és folyton maga körül forog számára a világ. Ugyanakkor belelovalljuk magunkat olyan közhelyekbe, mint hogy "Én mindent megtettem." vagy hogy "A sors akarta így.", sőt keresztényként gyakran ráhúzzuk az ilyen dolgokra: "Ez Isten akarata."
És valóban, mikor a megdönthetetlen érveket egymás után sorakoztatjuk, nemhogy vigaszt találunk, de egészen el is érzékenyülünk önnön jóságunk láttán. Úgy gondoljuk: mindamellett, hogy igazunk is volt, még alázatosan is álltunk a témához, hiszen többet tettünk, mint amennyit megkövetelt volna tőlünk... valaki. Persze az egészben nincs ott sem a szeretet, sem a másikra való odafigyelés. És őszintén szólva, kezdem nagyon-nagyon unni.
Hogy valami vidámabbról is beszéljek, hát örömmel kijelentem, hogy megvettem a karácsonyi ajándékokat és már most megvan az összes. Ez elég ritka dolog, mert általában még utolsó pár napban is a vásárlás miatt főhet a fejem, de szerencsére idén nem így történt. Családon belül ajándékozom főként, meg még valakinek vettem egy apróságot (névleges érték, gesztus, mint ti is tudjátok), de eldöntöttem azt is, hogy idén egy akció keretében bárki kérhet tőlem valamit karácsonyra :D Nopersze csak kissé elvontabb dolgok jöttek szóba, ugyanakkor érkezett pár érdekes kérés is. Megpróbálom majd mindet teljesíteni :)
Alapvetően szeretek ajándékozni, állítólag ez egyfajta szeretet-nyelv is, mindenesetre én akkor beszélem ezt a nyelvet. Nem csak ünnepekkor, hanem amúgy is szeretek meglepetést okozni. Van szerencsém egyébként olyan barátokkal körülvenni magam, akik nagy része nem érti még a mai napig sem, hogy számomra ez mit jelent, de ez már az ő bajuk :D Jó lenne valami különlegeset csinálni. Jót tenni. Néha tényleg jól esik az elismerés... ezeregy dolgot csinálok, és nyilván azt is részben azért, hogy elismerjenek érte. Ugyanakkor jó lenne, ha ugyanezt meg tudnám élni az emberi kapcsolatokban is... mert szívesen csinálok ezer dolgot, csak legyen miért és legyen kinek :)
Ja és írtam egy színdarabot. Szerintem nem lett rossz, ráment a mai napom, de örültem neki. Ez volt az első, de megtetszett a dolog, szóval szerintem nem az utolsó. Jó volt a próba is, jól éreztük magunkat, folyik a gyüliben is a készülődés a karácsonyra meg a szilveszterre. Külön öröm, hogy Szilveszterkor mindenki itthon lesz az ifiből, így hát van értelme szervezni valamit. Szóval az is folyamatban :) Meg.. annyi minden van még. De most befejezem, majd legközelebb ;)
"Két éve nem írtam naplót és nem hittem, hogy valaha még visszatérek ehhez a gyerekes szokásomhoz. Pedig nem is gyerekes szokás volt a naplóírás, hanem beszélgetés önmagammal, azzal az igazi, Istentől való énnel, amely minden emberben él. Ez az énem hosszú ideig aludt, s nem volt kivel beszélgetnem. Április huszonnyolcadikának különös élményei ébresztették fel; ott, a bíróságon, ahol esküdtként működtem. És a vádlottak padján megláttam őt, akit elcsábítottam - Katyusát rabköntösben. Szörnyű félreértés következtében és az én hibámból kényszermunkára ítélték. Jártam az ügyésznél és a fogházban. Nem engedtek be hozzá, de elhatároztam, mindent megteszek,m hogy láthassam, bocsánatot kérhessek tőle, és hibámat jóvátehessem, ha kell, azzal, hogy feleségül veszem. Teremtő atyám, segíts meg! Könnyű és boldog a lelkem."
Első blogbejegyzésem egy Tolsztoj-idézettel kezdem, méghozzá a Feltámadás című nagyszerű műből. Az utóbbi napokban itthon betegeskedtem, így tudtam időt szánni az olvasásra is (terveim szerint ez az idő egyre inkább növekedni fog).A Feltámadás egy zseniális alkotás, rég volt már bármilyen könyv ilyen hatással rám (hasonló még az Ivan Iljics halála, amely szintén nagyon tetszett.) Főhősünk, Dmitrij Ivanovics Nyehljudov, egy gazdag földesúr a 19. századi Oroszországból, aki a mű elején esküdtként vesz részt egy bírósági tárgyaláson, ahol a vádlottak padján régi szeremét, Maszlovát ismeri fel, akit rablógyilkossággal vádolnak. Az egész lényege, hogy Nyehljudov korábban elcsábította a lányt, aki cselédként szolgált nagynénjééknél, és teherbe esett, majd elküldték onnan, gyermeke meghalt, ő maga pedig egy bordélyban kötött ki. A mű végigkíséri Nyehljudovot azon a hosszú és nehéz úton, amelyet végig kell járnia, hogy a bevezetőben is említett belső énje újra kibontakozhasson. Elég nyomasztó a mű hangulata, teljesen "valós" (nem hiába nevezték az irányzatot realizmusnak), mentes minden giccstől, minden valótlanságtól, épp ezért tökéletesen azonosulni tud az olvasó a főszereplővel.
A felső idézet adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy elkezdjek blogot írni (régi elvemet ezzel megszegve :D), de közrejátszott benne az is, hogy volt egy személy aki - mai napig sem tudom miért - bátorított erre. Így hát a családi fotók szkennelgetése közben elkezdtem.
Végignézve ezeken a képeken, valahogy hála, öröm, meg szomorúság is elönt. Így Karácsony közeledtével egyre inkább úgy érzem: itt egy újabb lehetőség, hogy még az utolsó itthon töltött éveim egyikében újra egy jó emlékkel gazdagodjunk :) Elvégre, lassan tényleg vége ennek az időszaknak. És - bár gyerekként mindig szerettem volna felnőni - most valahogy vágyom vissza. Egyszerűen csak azért, mert akkor minden egyszerűbb volt, mint mostanság. Még visszaemlékszem az első pár olyan élményemre, amikor igazán nagynak éreztem magam. Talán a 2007-es tinitábor volt az az esemény, amivel úgy éreztem, hivatalosan is "felnőttebb" lettem. És rögtön utána pár hónappal jött az első olyan esemény, amikor rájöttem: a világ nem olyan egyszerű, mint ahogy gyerekként gondoltam. Nem következik logikusan a jótettből a jóérzés, és a rossz cselekedetből sem a bűntudat. Egy egészséges lelkületű gyermeknél mindez megvan, de belőlünk ennek nagy része kimarad.. néha tényleg nagyon borús ez a világ, és bár egy huszonéves személy értelmi szintje nyilvánvalóan magasabban van, mint egy négyéves kisgyermeké, a szeretetről és a problémák megoldásáról mégis egyenesebb és tisztább képet kaphatunk, ha egy gyereket kérdezünk meg.
„Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
Mt. 18,3
Carpe diem - ragadd meg az időt, a pillanatot, mert nem tudod, lesz-e lehetőséged még egyszer újra kiélvezni a másodpercek, percek múlását, és ha nem teszed, lehet, hogy életed legnagyobb kincsét hagyod elmenni az orrod előtt :)
